Marcipán házilag

Nem ördöngösség az elkészítése, és sokkal finomabb, mint a bolti.

 A marcipánt igazi misztikum övezi,  legtöbb kezdő háziasszony félve nyúl hozzá, és inkább készen vásárol díszeket, figurákat, mintsem maga készítené ezeket. Pedig valójában egy igen egyszerű édességről van szó.

Az egyik legenda szerint 1402-ben Lübeckben nagy éhínség pusztított. A raktárházakban jelentős mennyiségű cukrot tároltak, amikor a kikötőbe befutott egy görög teherszállító vitorláshajó, mandulával megrakottan. Rövidesen kiderült, hogy a megrendelő kereskedő cége időközben tönkrement, és a szállítmánynak nincs gazdája. A város néhány nap múlva elárverezte a mandulát, amelyet egy szerény jövedelmű cukrász vásárolt meg. A mandulát megőrölte, összekeverte cukorral, némi rózsavízzel, hozzákevert még egy kis tojássárgáját és ebből a masszából golyócskákat formálva eladta. Így indította útra a világhírre szert tett lübecki marcipánt.

Marcipán házilag

Hozzávalók: 1 kg cukor, 2,5 dl tej, 10 dkg darált mandula, 30 dkg rétesliszt, 20 dkg vaj, 1/2 mandula aroma
A cukrot a tejjel felforraljuk, belefőzzük a darált mandula és a rétesliszt keverékét. (A tisztított mandulát darálás előtt könnyen meg lehet hámozni, ha 2 percig forró vízbe tesszük, majd a fellazult héjából két ujjunk közé szorítva ügyesen kispricceljük. Így zöld lesz a marcipán, héjas mandulával drapp.) Pár percig forraljuk, majd levesszük a tűzről. Belekeverjük a vajat és kb. 1/2 mandula aromát. (Célszerű előbb legfeljebb 1/3 aromát belekeverni, majd még ízlés szerint adagolni hozzá.) Egy tálcát kibélelünk alufóliával, margarinnal vagy vajjal vékonyan bekenjük. Kiöntjük rá a masszát, elegyengetjük. Miután kihűlt és megszilárdult, deszkára kiborítjuk, lehúzzuk róla a fóliát. Ezután a massza gyurmaszerűen formálható, nyújtható.

Hamis marcipán:

Aki úgy ítéli, hogy kissé drága a marcipán, ám mégis odavan ezért az édességért, próbálkozzon meg otthon a hamis marcipán elkészítésével.

10 dkg kukoricalisztet 6 dl vízben sűrűre főzünk. Állni hagyjuk, hogy megkeményedjen. Közben 15 dkg krumplit héjában megfőzünk, még melegen áttörjük. Ezután összedolgozzuk a kukoricával, 20 dkg porcukorral és 20 dkg darált dióval, valamint 1 dl rummal. Kis gömböket formázunk belőle, majd keserű, azaza nem előre cukrozott kakaóban hempergetjük, és megkóstoljuk!

loading...