A szendvicskenyérből köröket szaggat, és sodrófával jól kinyomkodja

Ilyen szendvicset még biztosan nem ettél!

Egy szendvicskenyérből vágjunk köröket - akár egy használt konzervdoboz segítségével.

Kicsit nyomkodjuk át a kenyereket.

A kenyérkéket tegyük egy nagyobb méretű muffin sütőbe, majd jól nyomkodjuk bele. Töltelékként minden szóba jöhet, amit otthon találunk - sajt, sonka, kolbász, hagyma, gomba. Ha megtöltöttük a kenyereket, verjünk fel 3 tojást, fűszerezzük meg. Öntsük bele a kenyér kosárkákba.

Tegyük forró sütőbe. Látni fogjuk, hogy mikor szilárdul meg a tojás. Akkor ki is vehetjük. Sokkal kapósabb lesz, mint a lapos szendvics! Ráadásul olyan illattal árasztja el a konyhát, aminek nem lehet ellenállni!

NYOMJ EGY LÁJKOT, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

loading...

Linzer rózsák a hétköznapokra is!

A legegyszerűbb, ugyanakkor nagyon szép teasütemény. Mennyivel jobban néz ki, mint egy lapos linzer!

Gyúrjunk össze egy adag linzertésztát. Szaggassunk belőle köröket, majd 3 kört rakjunk egymásra, és kicsit nyomjuk össze. Tekerjük fel, majd középen vágjuk ketté, és állítsuk talpra.

Sütőpapírra téve süssük. 180 fokos előmelegített sütőben 12-15 perc alatt megsül. Figyeljünk rá, hogy ne barnuljanak meg a szirmok.

Ha a tészta egy részét kakaóporral megszínezzük, akkor tarka linzer rózsáink lesznek. Már csak egy finom teát kell mellé főzni!

A linzer tészták előnye, hogy hosszú ideig tárolható.

loading...

Citromos keksztorta azoknak, akik nem szeretnek sok időt tölteni a konyhában

Az egyszerűségében rejlik a titka! Csak pár íz keveredik, de mégis különleges!

Vegyünk egy vagy 2 zacskóval a kedvenc kekszünkből.

Készítsünk tejszínes-citromos-mascarponés krémet. Az egyes összetevők arányait ki-ki ízlés szerint határozza meg. Van aki savanykásabban szereti, van aki lágyabban vagy épp sűrűbben.

Javaslat: 400 ml tejszínt verjünk fel, majd keverjünk bele kb 15 dkg porcukrot, 25 dkg mascarponét, 2 citrom levét. Ezzel kenjük meg a keksz rétegeket.

Rövid hűtés után fogyasztható is. Ha van ideje jól összeállni - vagyis legalább 3 órán keresztül megálljuk, hogy ne együk meg, akkor tortaként szeletelhető.

loading...

Amilyen egyszerű, olyan finom!

Banán és mogyorókrém - már jól hangzik!

Aki nem szeret sokat időzni a konyhában, azoknak ajánljuk ezt a desszertet.

Semleges ízű lapokat - pl. tortilla - kenjünk meg mogyorókrémmel. A vastagság ránk van bízva! Helyezzünk szélre egy banánt, és tekerjük fel. Utána már csak fel kell vágnunk a "kolbászt", és ízlésesen tálalni.

Jó étvágyat a percek alatt elkészített finom banános tekercshez!

loading...

Sokízű tésztavirág

Egy olyan étel, amit akár a család minden tagja részére testre szabhatunk! Nagyon könnyű elkészíteni!

Készítsen el egy kelt tésztát - 1kg liszt, 25 dkg margarin, élesztő kevés cukros tejen felfuttatva, 1 pohár tejföl, 2 tojás.

Hagyja kelni, majd nyújtsa kb 5 mm-esre. Szaggasson belőle köröket, és arra kerüljön a feltét. Lehet húsos, zöldséges, paradicsomos, virslis, gombás, csípős, fokhagymás-tejfölös, és annyi íz, amennyit csak akar! A reszelt sajt minden ízhez ajánlott!Nem lehet elrontani.

A tetejét tojással meg kell kenni, és akkor szép piros lesz! Sütési idő kb 40 perc!

loading...

Süssél banánt!

Ropogós és nagyon finom! Percek alatt elkészítheted. A sült banán kiadós reggelinek, vagy desszertnek is kiváló.

Két banánhoz az alábbi mennyiségek kellenek:

  • 12 g sütőpor
  • 60 g búzaliszt
  • 90 ml víz
  • étolaj a sütéshez
  • méz

A híg masszába mártsuk bele a meghámozott banán darabokat.

Forró olajban pár perc alatt süssük ropogósra. Mézzel leöntve tálaljuk.

loading...